A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség május-júniusi rendezvényei

A Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség május-júniusi rendezvényei

Május 3-án, csütörtökön került sor a kerékpártúrára, melynek célja Mártély volt.
A rendhagyó sportnap reggelén szám szerint nem voltak túl sokan az indulási pontnál, de nagyon jó hangulatban vártunk a 9 órát. Többen a Vámháznál gyülekeztek és mire mindenki kiért Mártélyra, addigra 72 fő számoltunk össze. Napsütésben, kellemes szélben gyülekeztünk az asztalok körül, ahol zsíros kenyér, paprika, hagyma várta a résztvevőket. Tartottunk attól, hogy a szúnyogok kiválasztanak bennünket, de szerencsénkre ez nem történt meg, alig-alig láttunk ezekből a vérszívókból. Jó társaságban, az üdülők között tett több kilométeres séta is pontot ért a kluboknak, nemcsak a biciklizés. Remek hangulatú délelőtt volt a nyári meleg ellenére, folytatása következik szeptemberben, az első csütörtökön.

Szövetségünk ez évben is megrendezi a VI. TISZÁNTÚLI NÉPDALKÖRÖK TALÁLKOZÓJÁT melyre ezúton tisztelettel várjuk népdalkörök jelentkezését. A fellépési idő: max. 8 perc. Ideje: 2018. június 30, szombat, 10 óra Helye: Bessenyei Ferenc Művelődési Központ (6800 Hódmezővásárhely, Rapcsák A. u. 7.)
A népdalkörök előadását szakmai zsűri értékeli és minősíti, ennek eredményéről minden fellépő oklevelet kap. Jelentkezni lehet az alábbi e-mail és postai címen: Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség : Hódmezővásárhely, Galamb u. 51. urgyanmarika@citromail.hu.

FELHÍVÁS KÉZMŰVES ALKOTÓKHOZ

A Tiszántúli Népdalköri Találkozóhoz kapcsolódva amatőr kézműves alkotók kiállítását rendezzük meg a
Bessenyei Ferenc Művelődési Központban 2018. június 25-től július 1-ig. Várjuk klubszervezeteink tagjainak
jelentkezését, akik hímeznek, fafaragást, szobrokat készítenek. Minden alkotótól 3 db kiállítási tárgyat várunk!
Beadási határidő: 2018. június 24., vasárnap délelőtt 9 órától 13 óráig.
Helye: Művelődési Központ, Rapcsák A. u. 7.

Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség júniusi programja:
Június 7., csütörtök, reggel 8 óra Sportnap a Hódtói Szabadidőközpontban.
Bekapcsolódunk a Szabó Ilona Emléknap programba, ahol gyógynövények gyűjtése, felismerése és rendszerezése
lesz (szervezés alatt, külön plakát szerint) Június 16., szombat Főzőverseny a Csúcsi Olvasókörben Tagságunkat szeretettel várjuk programjainkra!

Kissné Urgyán Mária – elnök