TORNYOK KIÁLTÁSA – Számadás a templomok felújításáról

TORNYOK KIÁLTÁSA – Számadás a templomok felújításáról

Nincs még egy olyan városa a megyének –kivéve Szegedet- ahol ennyi torony mered az ég felé, csak Hódmezővásárhely. Ez a város büszkélkedhet a legtöbb templommal. A több templom egyúttal több felelősséget is ró az azokban működő közösségekre. Mert tagadhatatlan, hogy egy templomot nem csak felépíteni kell, hanem folyamatosan gondozni is. A régi Vásárhelyen nem volt probléma a katolikus templomok fenntartásával, mivel a földesúri család volt a kegyúr, utánuk pedig az egyházközségi képviselők. A templomot és az egyházi személyzetet az Egyházközség tulajdonában lévő földek jövedelméből fizették. Egészen 1945-ig, azaz az egyházközségi földek elvételéig nem kellett jelentősebb összegekben hozzájárulni a katolikus templomok fenntartásához. Ekkor elvették az egyházközségi tulajdonban lévő földeket, így már csak a perselypénzből és az éves egyházi hozzájárulásból tudták a hívek segíteni két templomukat. A város önkormányzata lényegében csak 1990 után segített anyagilag a két katolikus Egyházközségen.

A görögkeleti szerb ortodox templom még 2002 táján új tetőzetet kapott, valamint hosszas utánajárások után 2012-ben átesett a kormány költségén egy alapos felújításon kívül és belül, hála Almási István polgármester úr és Lázár János miniszter úr eredményes országos lobbitevékenységének. Most mégis szükséges volna a templomtorony párkányainak az újrafestésére, mivel a galambok, és az időjárás „megtették a magukét”, így bő 6 évvel a felújítás után már látszódnak az épületen a gyors elhasználódás jelei. A kormánynak most még kevesebb pénzt kellene adnia ezen kisebb épületi hibák kijavítására, mint mondjuk még 6 év múlva, amikor már újra az egész épületet kell felújítani. Egyébként a szerb ortodox templom –túlzás nélkül állíthatjuk- a legszebb, legrendezettebb, legjobbállapotú templom az egész városban, így a kormánynak jelen esetben e templom kijavítása kerül a legkevesebb költségébe.

Az 1799-ben felépített református Újtemplom gyakorlatilag sohasem esett át teljeskörű felújításon. Ez meg is látszik az állagán. Talán néhány százalékkal jobb állaga van a tabáni református templomnak, de nem sokkal. Néhány éve a református Újtemplom tetőzetének is csak a felét sikerült felújítani, és csak a tető egyik felén lettek kicserélve a gerendák, cseréplécek és tetőcserepek. A mostani országgyűlési kampány heteiben Lázár János miniszter külön is kiemelte ennek a templomnak a felújítását. Pedig mindkét református templom „örömmel várja” a kőműveseket és a bádogosokat, mert minden egyes kiadós eső, nagyobb havazás csak ront a falakon.

Városunk szépérzékkel megáldott lakói, hívei, lokálpatriótái, kultúremberei, mind ugyanazzal a kérdéssel fordulnak most a Fidesz városi képviselőihez: Mikor újítja fel a kormány a vásárhelyi templomokat?