Városszépítő akció

Városszépítő akció

A május 7. és 13. között országosan megrendezésre került Közösségek Hete keretében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala közös programra, városszépítő akcióra hívott minden tenni akaró hódmezővásárhelyit. Az eseményre szeretettel hívták és várták a város tisztségviselőit, az önkormányzati képviselőket is. A város polgármestere és alpolgármestere mellett mintegy ötven-hatvan lelkes városlakó gyűlt össze a Zalaegerszeg téri játszótéren – a legfiatalabb korosztálytól az idős nagypapáig. Rövid eligazítást követően a csapat egyik része ott maradt, és a játszóteret és környékét tette rendbe, míg a másik része a Rárósi út mentén végighaladva tisztította meg az út szélét, a környező kiserdőt a szeméttől. A remek hangulatú délelőtt során lefestették a játszótér padjait, a játékokat, zsákokba került a levágott fű, a többéves avar. A jól megérdemelt pihenés alatt előkerült a pogácsa és az ásványvíz, de valaki például ötven sportszeletet hozott, hogy megossza a többiekkel. A gereblyére érdemes volt odafigyelni, megesett, hogy valaki csak inni ment odébb, és mire visszatért, már más kezében látta. Volt, aki padot ásott be, volt, aki sövényt nyírt, gyerekek festették lelkesen gyermektársaik játékait. Több kilométert gyalogolt a Rárósi út mentén egy babakocsis anyuka, aki pár hónapos babájával szedte a szemetet, de ugyanezt tette egy másik édesanya is, aki kislányát kerekesszékben tolta. Megemlítenénk még azt a nagyapát, akinek a keze, illetve az ásója által vált a csúszda előtti betonkeménységű homok újra élvezhetővé az oda látogató gyerekek számára. Arra a kérdésre, miért vesz részt az akción, a legtöbbet hallott válasz a következő volt: ,,mert tenni akarunk a városért”.
A közösen eltöltött délelőtt eredménye két területen is látványos. A megújult, szépen rendbe rakott játszótérre, a
megtisztított útszélre büszkék lehetnek azok, akik ezt a két kezükkel véghezvitték. A másik legalább ilyen jelentős hozadéka az együtt eltöltött délelőttnek az a közösségi élmény, hogy együtt, közös erővel teszünk, és bármikor tehetünk környezetünk, városunk szépítéséért. Köszönjük a munkáját azoknak, akik tevékenyen részt vettek a városszépítő napon, reméljük, a közeljövőben még több ilyen alkalomra is sor kerül. Hódmezővásárhely ismét példát
mutatott összefogásból, csak így tovább!

Második városszépítő akció

Az első városszépítő nap után példaértékű összefogás indult el városunkban! A város több pontjáról jelezték, hogy az elmúlt napokban, játszótereket, közterületeket tisztítottak meg az ott lakók. Volt, aki azért tette, mert nem tudott, vagy nem tud részt venni a meghirdetett Városszépítő program valamelyikén. Egyeseket a korábbi részvétel ösztönzött a további cselekvésre. Az önálló lakossági megmozdulást követően második városszépítő napot hirdettünk május 26-ára,melyre közel 180-an jöttek el.

„Délutánra jobb lett az idő. Rengeteg a nyírni való. Ne várjunk ölbe tett kézzel a közmunkásokra. Arra bátorítok mindenkit amennyiben ideje van és tud szerezni fűnyírót akkor ne szégyelljen a saját lakókörnyezetében füvet nyírni. Mi is megtettük és ha kell akkor máskor is megtesszük. Nagyon jó kis testmozgás.” (D.I.)