polgármesteri rovat

Tiszta vizet a pohárba a kétes vásárhelyi lakásügyekkel kapcsolatban!

Tiszta vizet a pohárba a kétes vásárhelyi lakásügyekkel kapcsolatban!

Kettős mérce, egy nap alatt lakáshoz jutás – Kis Andrea al- polgármester és Márki-Zay Péter polgármester a korábbi években előfordult, a jó ízlés határait mindenképpen sú- roló ügyekről számolt be részletesen. Néhány példa: – Fekete Ferenc fideszes önkormányzati képviselő 2015. november 17-én kötött lakásbérleti szerződést […]

Ünnepélyesen átadták a kerékpárutat

Ünnepélyesen átadták a kerékpárutat

A közelmúltban avatta fel hivatalosan a vásárhelyi önkormányzat azt a kerékpárutat, amely 14 kilométer hosszan húzódik a maroslelei autóút mellett. Az önkormányzat három évvel ezelőtt nyert 876 millió forint vissza nem térítendő támogatást arra, hogy megvalósítsa a TOP-6.4.1-15-HM1-2016-00001 azonosítószámú, „Kerékpárút építése Hódmezővásárhely közigazgatási területén a […]

Márki-Zay Péter: Mi az oka a fideszes lejáratókampánynak?

Márki-Zay Péter: Mi az oka a fideszes lejáratókampánynak?

Tavaly novemberben, amikor az akkori közvéleménykutatás alapján a Fidesz mégsem merte feloszlatni a közgyűlést, arra hivatkoznak, hogy egy februári időközi választás folyamatos kampányt eredményezne, ők pedig békét és fejlődést akarnak. Ezzel szemben az elmúlt hónapokban megállás nélkül kaptuk a gyűlöletkeltő, hazug szórólapokat, szembesülnek gyermekeink Ádók […]

Lemondott Soós Csilla – Újratervezi a Fidesz a cenzúrabizottságot

Lemondott Soós Csilla – Újratervezi a Fidesz a cenzúrabizottságot

Nem sikerül dűlőre jutni a szervezeti és működési szabályzat tekintetében, nem közelednek az álláspontok abban, milyen legyen a Vásárhelyi Valóság újság – ezzel indokolta Soós Csilla, miért mondott le a szerkesztőbizottsági tagságáról. Megírtuk: azt, hogy a havonta megjelenő önkormányzati lapot bizottság állítsa össze, a közgyűlés […]

Jobb hely lett-e Hódmezővásárhely?

Jobb hely lett-e Hódmezővásárhely?

2018-ban a város megőrizte fizetőképességét annak ellenére, hogy milliárdos tételekben merültek fel be nem tervezett kiadások, pl. visszafizettük az előző vezetés által működésre költött uniós pénzt. KILENCSZER TÖBB FEJLESZTÉST VALÓSÍTOTTUNK MEG, mint 2017- ben, kevesebb sikertelen pályázattal, tisztességes eljárásokkal esélyt adva olyanoknak is, akik korábban […]

A hódmezővásárhelyi munkavállalók elutasították a túlóratörvényt

A hódmezővásárhelyi munkavállalók elutasították a túlóratörvényt

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése 2019. január 16-i rendkívüli ülésén tárgyalta a Munka Törvénykönyvének „rabszolgatörvényként” elhíresült módosítását. A polgármester javasolta a Közgyűlésnek, hogy a 100%-os önkormányzati tulajdonú cégek számára tiltsa meg az évi 250 órát meghaladó túlóra alkalmazását, valamint 12 hónapnál hosszabb munkaidőkeret bevezetését. A […]

Újra terítéken a Klauzál iskola felújítása

Újra terítéken a Klauzál iskola felújítása

Ismét felidézzük a vásárhelyi Klauzál-iskolával kapcsolatos nyári írásunkat. Olvasóinkat ezzel szeretnék arról biztosítani: ellentétben a fideszes képviselő, Kecskeméti Rita sajtótájékoztatóján a napokban elhangzottakkal, az önkormányzattól független okok miatt nem halad az intézmény felújítása. Augusztusban arról tájékoztattuk a vásárhelyi polgárokat, hogy hazánkban az állami iskolák az […]

Mellélőttek a városvezetést kritizáló hírportálok

Mellélőttek a városvezetést kritizáló hírportálok

Közterület-felügyelő kollégáink nemrég szakmai továbbképző konferencián jártak Budapesten, dr. Hoffmann Istvántól hallhattak előadást egyebek mellett arról, hogy mi az önkormányzati rendészet feladata, vagy milyen jogorvoslati kérdések merülhetnek fel munkájuk során. Látszólag nincs különösebb oka annak, hogy ezt a szakmai ügyet megosszuk olvasóinkkal – mégis akadt […]

Interaktív évértékelőt tartottunk

Interaktív évértékelőt tartottunk

A hódmezővásárhelyi városházán február 25-én megtekinthető volt a díszterem, Márki-Zay Péter polgármester dolgozószobája, a kabinet irodái, valamint Lázár János volt irodája, amelyet országgyűlési képviselőként használt. Felidéztük a 2018-as időközi polgármester választás eseményeit, áttekintettük az azóta eltelt egy évet. Az érdeklődők beszélgetésen vehettek részt a város […]

Itt lett volna a remek alkalom a tanösvény felújítására -Idén már nem volt fontos a Fidesz-frakciónak

Itt lett volna a remek alkalom a tanösvény felújítására -Idén már nem volt fontos a Fidesz-frakciónak

Nagyon sok természetjáró embert érzékenyen érint a mártélyi tanösvény sorsa, ezért az idei vásárhelyi költségvetés-tervezetben 20 millió forint szerepelt ennek felújítására. A képviselő-testület fideszes tagjai, közöttük Hegedűs Zoltán frakcióvezető ennek megvalósítását azonban nem tartotta fontosnak, kihúzták a büdzséből. A tanösvény részét képező fahíd évek óta […]

Március 31-én átadják a keleti elkerülőt

Március 31-én átadják a keleti elkerülőt

Hegedűs Zoltán Fidesz frakcióvezető a közelmúltban „pikniket” szervezett barátainak a vásárhelyi keleti elkerülő útra, miközben nehezményezte, hogy még mindig nem közlekednek arra felé autók. Pedig mint volt alpolgármester, aki polgármesteri jogkört is gyakorolt tudnia kellene, hogy – erről már a fideszes képviselő, Benkő Zsolt két […]

Ismét egy fideszes korrupciót leplezett le a Fidesz – Hegedűstől kapta lakását Nagy Ernő lánya

Ismét egy fideszes korrupciót leplezett le a Fidesz – Hegedűstől kapta lakását Nagy Ernő lánya

Az országos sajtót bejárta, majd a vásárhelyi Fidesz frakció nevében Hegedűs Zoltán és Cseri Tamás tartott sajtótájékoztatót arról a helyi ügyről, amely a kormánypártiak szerint korrupció, valójában azonban minden éppen az általuk lefektetett szabályoknak megfelelően zajlott.   A vásárhelyi szocialista képviselőt, Nagy Ernőt szemelte ki […]

Segíti a város a fociklubot – ha hagyja

Segíti a város a fociklubot – ha hagyja

Kölcsönszerződéssel segíti az önkormányzat a vásárhelyi focistákat, az állítólagos nehéz anyagi helyzetet ezzel igyekszik áthidalni a város vezetése. A vásárhelyi sportéletet sajnálatos módon mintha a gyermekek felkészítésén túl egyéb érdekek is átszőnék. Hogy mást ne említsünk, Márki-Zay Péter polgármester Facebook bejegyzésében arra emlékeztette az olvasókat: […]